09 January 2017

Légy Te Magad a változás!

Ha semmi nem változna, nem lennének pillangók sem.


A természet - akárcsak az életünk - állandó változásban van. Vegyük csak a folyók példáját.
Hogyan lesz forrásból folyó? A hegyek kőzeteibe beszivárog a víz. Forrásként tör a felszínre. És ebből a forrásból feltörő víz elindul a talajon lefelé. Ér és csermely majd patak lesz belőle. Majd a patakok egyesülnek, gyarapodnak, vizük egyre bőségesebb lesz, medrük egyre mélyebb és szélesebb. Majd folyóvá duzzadnak. S a folyó egyre több és több patak vizét fogadja magába, hogy majd egyszer folyammá váljon, beleáramoljon a tengerbe.


 Néha úgy érezhetjük, hogy a napok mókuskerékszerűen követik egymást, egysíkúak és semmi sem változik. Majd visszatekintünk és észrevesszük, hogy minden más mint egy fél évvel, évvel vagy egy évtizeddel ezelőtt.

A változás elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogyan éljük meg. A változás -bármilyen is első ránézésre - mindig magában hordozza a lehetőséget is. A fejlődés pedig egy választás.

Nagy változások zajlanak kollektíven és egyéni életünkben is. Talán nem érezzük még erőteljesen hatását vagy talán már megmutatkozott számunkra is. Mindenesetre ez az időszak az, amikor beindulnak a folyamatok, amikor már szükséges, hogy mi is aktív részesei legyünk a történéseknek, ne csak szemlélői.

Gondoljuk csak végig mi minden változik az életben?

Minden. Minden változik, minden átalakul. Testünk és elménk, sőt a lelkünk is minden percben változik.  A kapcsolatok is elmélyülnek vagy éppen felszínessé válnak, netán megszakadnak. A fogalmak, a szavak és az érzelmek is állandó változásban vannak. Sőt a dolgok sem állandóak, elhasználódnak vagy megújulnak. A boldogság és a szomorúság, az öröm és szenvedés is csak egy állapot, idővel elmúlik. Ami tegnap történt, ma már csak álom. Amit ma tapasztalunk az holnap szintén álom lesz.

Ez az Isteni rend. Éljünk hát a lehetőséggel és éljük meg a legnagyobb tudatossággal! Vegyük kezünkbe életünk irányítását és legyünk mi magunk a változás! A jóga nem a teljesítményről vagy a hajlékonyságról szól. Igen, ha rendszeresen jógázunk javul ez is, fokozatosan fejlődünk. De nekem valójában a jóga, az egy végtelen felfedezésre szóló meghívást jelent.

A szél irányát nem tudjuk megváltoztatni, de megtanulhatjuk a vitorlákat kezelni, hogy hajónk a célunk felé haladjon.


05 January 2017

Főnix - lélekmadár!

A lángokból felröppenő főnix a lélek madara, az újjászületés jelképe. 


Ahhoz viszont, hogy valami újjászülethessen, előbb mindig teret kell teremtenünk. Ez történik, amikor jógázunk. Feloldjuk azokat a gátló tényezőket, blokkokat, amiknek már nincs létjogosultsága az életünkben. Majd megnyitjuk magunkat az újnak, a szépnek, a számunkra igaznak.

A héten az újjászületésre koncentrálva a tűz elemmel dolgoztunk. Belső tűzünket aktiválva tűzbe vetettük gyengeségeinket, hogy azok, - akárcsak a hamvaiból felszálló főnixmadár - erő, tehetség, egészség, halhatatlan remény és bizonyosság formájában röppenjenek fel képzeletünkben.

Január remek lehetőséget ígér minderre. Hiszen, az alvó természettel harmóniában ez a hónap a csend hónapja. Arra hivatott, hogy megálmodd az életet, amelyet ebben az évben élni szeretnél. Nem, nem az újévi fogadalmakra gondolok. Ezek, az esetek többségében nem is tartósak. Hanem szívből jövő kívánságokra, érzésekre, tervekre.

Egy egész hónap rendelkezésünkre áll arra, hogy a természet csendjével összehangolódva megteremtsük belső csendünket. És, hogy ebben a csendben meghalljuk belső bölcsességünk kedves hangját, ami megsúgja nekünk, hogy mi a teendő.


Engedd hát meg meg mindezt Magadnak. Teremts „én-időt”, olyan délutánt, estét, napot, amit csak Magaddal töltesz. Fogalmazd meg azokat az érzéseket, amit szeretnél megélni ideális életedben!

Tekintsd a főnixet példának, merj álmodozni! Ne rögzítsd magad szegényes, fénytelen állapotokhoz. Képzeletedben tégy csodálatos utazásokat. Repülj együtt a napkoronggal. Merülj el csodatévő forrásokban. Fürdesd meg lényedet olyan áramokban, amelyek minden sötét gócot kioldanak benned.


Engedd, hogy mindaz, amit megfogalmazol, netán le is írsz, folyamatosan alakuljon és formálódjon. Belső csendedből teremts Magadnak szeretettel teli, boldog 2017-es esztendőt.


11 December 2016

Lélegezz és hallgass a szívedre!

A jógában a légzés olyan mint a varázsló varázspálcája: ebben rejlik a varázserő (életerő=prana), csodákat lehet vele létrehozni. Bármilyen fajta jógát is gyakorlunk a különböző testhelyzetek (ászanák) akkor fejtik ki valódi hatásukat, ha kivitelezésükhoz megfelelő légzést is használunk. Fizikai értelemben a légzés az egyik legfontosabb elem, ami jelentősen megkülönbözteti a jógát más sportevékenységektől.

A helyes jógalégzés az orron keresztül történik. Guruji egyszerűen csak így fejezte ki magát, hogy „a szánk evésre, az orrunk pedig légzésre való.” (Sri K. Patabhi Jois)


Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ennek az írásnak nem célja, hogy leírásként szolgáljon a légzéstechnika elsajátítására. Sőt, sokak véleményét osztva, nézetem szerint ennek megtanulása egy jógatanár személyes irányítása segítségével javasolt. Inkább egy utat szeretnék mutatni és kifejezni ennek a bárki által használható varázspálcának a jelentőségét, hogy aztán mindenki egy általa választott tanár támogatásával elmélyedhessen benne.

Ha megtanulunk megfelelően lélegezni, akkor egy olyan ajándékhoz jutunk, ami által képesek leszünk testünk fizikai és mentális folyamatait befolyásolni és egész lényünket harmonizálni. És mindez bárki által, adottságoktól, nemtől és kortól teljesen függetlenül elsajátítható és bármikor, azaz a jógamatracon kívül is előhívható.

A teljes jógalégzéssel feloldhatjuk mind a gyakorlás során a testben érzett feszültségeket, mind pedig a mentális síkon megjelenő streszt. Nemcsak átszellőzteti az egész tüdőt, hanem az általános vitálkapacitást is növeli. Azáltal, hogy a hasi szerveket is masszírozza, hozzájárul a megfelelő emésztéshez és a kiválasztáshoz. Nyugtató, csillapító hatása van, ezért a jógagyakorláson kívül más élethelyzetekben is érdemes alkalmazni. Megnyugtatja a vegetatív idegrendszert. Szabályozza a szívritmust. Mindezeken túl pedig egy olyan meditatív állapot elérését kelti életre, ami segít megérkezni és a jelenben lenni.


Egy kedves indiai barátom szerint: „Amikor belélegzel, a Teremtő erejével töltődsz fel. A kilégzés pedig azt a szolgálatot jelképezi, amit Te a világnak teszel.” (Nischal Ghale)


Személyes élményeim igazolják, hogy ha egy napi tevékenységlistánkon mindössze annyi áll, hogy tudatosan lélegezzünk, akkor az a nap számos áldást hoz majd. Nemcsak, hogy kedvesebbek leszünk, de elengedjük mindazokat a dolgokat, amit nem tudunk irányítani. Produktívak, de ugyanakkor nyugodtak leszünk. És ami az egyik legszebb, hogy könnyebben tudunk a szívünkre hallgatni.


03 December 2016

Born to Fly!

We were all born with wings, and the possibility is there in each of us, we just need to learn how to fly. Flying requires Balance. During this week’s yoga classes our focus was on balancing postures. While consciously using Asanas and meditation we have endeavored to bring balance into our life knowing that it helps us to fly toward our dreams afterwards.


As confidential flying starts with opening the wings, reaching our dreams also starts with finding the necessary key. The key is none other but self-love.

‘The bird who dares to fall is the bird who learns to FLY!’


 And as the bird repeatedly falls while learning, developing and re-finding self-love is also a matter of practice and it involves challenges. Notwithstanding it is a beautiful journey, and the progress is priceless.

How do we know where we stand in this process?

If beside our internal sensations an extra reinforcement is needed to best mirror is the outside world.

‘What you see outside is only a reflection of your relationship with yourself.’ (Sri Bhagavan)

In fact our whole life is about to find the way back to ourselves, recognize our values and learn to love ourselves unconditionally.

This can also be started with an inner determination, but it must be sincere and come from our heart. Choose this option: Decide to take steps in this direction and undertake yourself!

Practice self-appreciation even when you do good things or make perhaps a mistake. Know that no matter how you are, you are perfect and don’t need to play roles. You are worthy of love just the way you are with every part of you. Dare to take yourself, show your weaknesses and beautiful values! Smile at yourself and let the outside world greet you with a smile!

Love is energy. It gives you wings to fly.
Love nurtures.
Imagine, create and soar by the power of love!


Szárnyalni születtünk!

Mindnyájan szárnyakkal születünk, a lehetőség Mindenkiben benne van, csak meg kell tanulnunk repülni. A repüléshez azonban elengedhetetlen a megfelelő Egyensúly. Az e heti jógaórákon az egyensúlygyakorlatok kaptak főszerepet. Az ászanák és a meditáció tudatos használatával arra törekedtünk, hogy életünkbe is Egyensúlyt teremtsünk, hogy aztán együtt szárnyalhassunk álmaink felé.


Ahogy a magabiztos repülés is a szárnyak kibontásával kezdődik, úgy az álmaink elérése sem lehetséges anélkül, hogy megtalálnánk az ehhez szükséges kulcsot. A kulcs pedig nem más mint az önszeretet.

“A madár, aki le mer esni, az a madár, aki megtanul REPÜLni”


És ahogy a madár is többször leesik tanulás közben, úgy az önszeretet kifejlesztése, újbóli megtalálása is gyakorlás kérdése és bizony rejthet kihívásokat. Mindezek ellenére az út csodálatos, a fejlődés pedig felbecsülhetetlen.

Honnan tudjuk, hogy hol tartunk ebben a folyamatban?

Ha még belső érzékelésünkön kívül plussz megerősítésre van szükségünk, akkor a legjobb tükör a külvilág.

"Amit kívül látsz, az csak az önmagaddal való kapcsolat tükrözödése.” (Sri Bhagavan

Valójában az egész életünk arról szól, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, felismerjük értékeinket, megtanuljuk feltétel nélkül szeretni magunkat.

Mindez kezdődhet egy belső elhatározással is, de fontos, hogy az őszinte legyen és a szívünkől jöjjön. Élj a lehetőséggel: határozd el, hogy lépéseket teszel ebbe az irányba és felvállalod Magad!

Gyakorold önmagad megbecsülését, akkor is, ha jót teszel és akkor is, ha netán hibázol. Tudd, hogy bármilyen is vagy, tökéletes vagy és nem kell szerepeket játszanod.  Úgy ahogy vagy, szerethető vagy, minden részeddel együtt. Merd felvállalni önmagad, mutasd meg gyengeségeidet és csodaszép értékeidet! Mosolyogj magadra, hogy a külvilág is mosollyal köszönthessen Téged!

A szeretet energia, ami szárnyakat ad, hogy szárnyalhass.
A szeretet táplál.
Fogalmazd meg vágyaidat, teremts és repülj fel a szeretet erejével!


26 October 2016

What it really means to ‘Be in the Present’?


Nowadays we can frequently hear that how important is ‘to be present’. It is also said that only the now exists and if we are not in the ’here and now’ we cannot really live through, we just act.

It is absolutely natural that some of our thoughts are related to the past or that we sometimes dream about the future. The past events make an impact – one way or the other – on our present situation and in terms of our development visions and plans related to the future are important too.
But when our lives are overwhelmed by thoughts related to past events and emotions, and our actions are directed by expected future results, then it becomes increasingly rare that we find peace in the present moment.

The Present as a state gives us the opportunity to find satisfaction and understanding within ourselves.


Habits easily turn into norms but the fact that we are doing something regularly does not necessarily mean that the activity will also be in favor for us. A simple way of breaking patterns is the identification of the time.

The time is a human concept. For Mother Nature the watch on our wrist or the clock hanging on the wall does not mean anything. To her, life is a perpetual cycle of interdependent transience.
The time - that we use as a reference point to organize our lives and to record history - it does not exist. The one that actually controls us is some ways an illusion.


There is neither past nor future. The only real reference point that influences the present moment is the ’existence’. It is only this that can take form because it is the only one that we also feel right now. Neither we feel the past or the future, but we do have feelings about how it is to touch or hear something at this moment.

With its passing and upcoming arrival, the concept of time deceives us. It hinders us to enjoy the ‘presence of being’. The first case is when someone is always mulling over the past, ’how it would have been if it had occurred otherwise. The second is who is continuously wondering what is to come, if and when...

Have you ever noticed yourself not being able to enjoy a pleasant Sunday evening, just because you are thinking about what awaits you Monday morning at your workplace?

Or the opinions of others formed about you in the past, stop you to be who you really want to be in the present?

To a certain extent, we are all victims of time, because in our fast-paced and highly motivated society time has become the accepted norm. But what we can do wherever we are and whatever we are doing, ‘we can absolutely be there’ and fully live the present moment.

The theory about ‘Being in the present’ can be a useful advice - if we interpret it in a broader sense. It reminds us to be more conscious. When emotions, thoughts, desires find us, we can notice them and gently afford them to continue their existence without grasping into them. We can find a more peaceful state if we provide space to the whole spectrum of current experiences.

How can we do all this? And how it relates to yoga?

The key comes through practicing and raising awareness. First, do not want to quit forcibly your mind! Though accept that you are not the same as your thoughts! Just breathe to live life!

If you put your attention on breathing, you can consciously feel that it neither happens voluntarily or involuntarily. The breath is something that you are doing it and it is happening ’by itself’. When you focus on your breath, you immediately get into contact with the ’now’, because as your breathing the present is a ’co-creation’ that you do and do not convert. Practice conscious breathing during your yoga practice; and enjoy the beauty of the present moment!


Mit jelent valójában a "Jelenben lenni"?

Mostanában gyakran halljuk, hogy milyen fontos a jelenben lenni. Mondják, hogy csak a “most” létezik és ha nem az “itt és most”-ban vagyunk, akkor nem is igazán éljük át, amit éppen cselekszünk.

Teljesen természetes, hogy gondolataink egy része a múlthoz kapcsolódik vagy, hogy olykor a jövőn álmodozunk. A múltbeli események, így vagy úgy, de mindenképp hatással vannak a jelen helyzetünkre és fejlődésünk szempontjából a jövővel kapcsolatos víziók, tervek is fontosak.
 De amikor életünk felett elhatalmasodnak a régi eseményekhez kötődő gondolatok és érzelmek vagy cselekedeteinket a jövőbeli eredmények irányítják, akkor egyre ritkábbá válik, hogy a jelenben is békére lelünk.

A jelen, mint állapot lehetőséget ad arra, hogy megelégedettségre és megértésre találjunk önmagunkban.


A szokások gyorsan normává válnak, viszont abból, hogy valamit rendszeresen csinálunk, még nem következik, hogy az a tevékenység a javunkra is válik. Egyszerű módja a szokások megtörésének az idő azonosítása.

Az idő egy emberi fogalom. Az Anyatermészet számára a csuklónkon lévő karóra vagy a falon lógó falióra semmit sem jelent. A természet számára az idő a függő mulandóság örökös körforgása.
Az idő, amit mi referenciapontként az életünk rendezésére és a történelem rögzítésére használunk, valójában nem létezik. Ami minket kontrollál, az bizonyos szempontból egy érzéki csalódás.



Nincs múlt és jövő sem. Az egyetlen igazi referenciapont, ami erre a pillanatra hat az időben, az a “lét”. Csak ez létezhet, hiszen ez az, amit most is érzel. A múltat vagy a jövőt nem érezzük, de azt igen, hogy most milyen érzés valamit megérinteni vagy hallani.

Az idő fogalma a minket érintő események múlásávál és a közelgők érkezésével megtéveszt minket. Gátol abban, hogy élvezzük a JelenLétet. Az első eset, amikor valaki mindig a múlton rágódik, hogy mi lett volna, ha másképp alakul, a másik pedig aki, folyton azon gondolkozik, hogy ha majd az akkor és így megtörténik, akkor mi várható.

Észrevetted már valaha magadon, hogy például nem tudsz élvezni egy kellemes vasárnap délutánt, mert már azon gondolkozol, hogy hétfőn a munkahelyeden mi vár rád?

Vagy mások Rólad alkotott múltbéli véleményei gátolnak abban, hogy az legyél a jelenben, aki tényleg szeretnél?

Egy bizonyos mértékig mindannyian az idő rabjai vagyunk, hiszen rohanó és erősen motivált társadalmunkban ez lett az elfogadott norma. Amit viszont tehetünk, hogy bárhol is vagyunk és bármit is csinálunk, „ott vagyunk” teljesen, megéljük a pillanatot.

„A pillanatban lenni” elmélet egy hasznos tanács lehet, ha ezt egy kiterjedtebb módon értelmezzük. Emlékeztet minket arra, hogy tudatosabbak legyünk. Amikor az érzelmek, gondolatok, vágyak megtalálnak bennünket, akkor észrevehetjük őket és kedvesen megengedhetjük, hogy jelenlegi formájukban tovább létezzenek, anélkül, hogy beléjük kapaszkodnánk. Egy békésebb állapotra lelhetünk, ha helyet adunk a tapasztalatok teljes jelenlegi skálájának.

Mindezt, hogyan tudjuk megtenni? És hogy hozható ez kapcsolatba a jógával?

A kulcs a gyakorlás és a tudatosítás. Először is ne akard erőszakozan lecsendesíteni az elmédet! Viszont fogadd el, hogy Te Magad nem vagy azonos a gondolataiddal! Lélegezz, hogy megéld az életet!
  
Ha figyelmedet a légzésedre irányítod, akkor tudatosíthatod, hogy az nem is igazán önkéntesen és nem is igazán akaratlanul történik. A légzés olyasvalami, amit Te végzel, és ami “magától” történik. Amikor figyelmedet a légzésedre irányítod, akkor kapcsolatba kerülsz a jelennel, mert mint a légzésed, a jelen is egy “társ-teremtés”, amit Te és nem Te alakítasz. Gyakorold a jógagyakorlatok közbeni tudatos légzést és éld át a jelen pillanat szépségét!