11 December 2016

Lélegezz és hallgass a szívedre!

A jógában a légzés olyan mint a varázsló varázspálcája: ebben rejlik a varázserő (életerő=prana), csodákat lehet vele létrehozni. Bármilyen fajta jógát is gyakorlunk a különböző testhelyzetek (ászanák) akkor fejtik ki valódi hatásukat, ha kivitelezésükhoz megfelelő légzést is használunk. Fizikai értelemben a légzés az egyik legfontosabb elem, ami jelentősen megkülönbözteti a jógát más sportevékenységektől.

A helyes jógalégzés az orron keresztül történik. Guruji egyszerűen csak így fejezte ki magát, hogy „a szánk evésre, az orrunk pedig légzésre való.” (Sri K. Patabhi Jois)


Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ennek az írásnak nem célja, hogy leírásként szolgáljon a légzéstechnika elsajátítására. Sőt, sokak véleményét osztva, nézetem szerint ennek megtanulása egy jógatanár személyes irányítása segítségével javasolt. Inkább egy utat szeretnék mutatni és kifejezni ennek a bárki által használható varázspálcának a jelentőségét, hogy aztán mindenki egy általa választott tanár támogatásával elmélyedhessen benne.

Ha megtanulunk megfelelően lélegezni, akkor egy olyan ajándékhoz jutunk, ami által képesek leszünk testünk fizikai és mentális folyamatait befolyásolni és egész lényünket harmonizálni. És mindez bárki által, adottságoktól, nemtől és kortól teljesen függetlenül elsajátítható és bármikor, azaz a jógamatracon kívül is előhívható.

A teljes jógalégzéssel feloldhatjuk mind a gyakorlás során a testben érzett feszültségeket, mind pedig a mentális síkon megjelenő streszt. Nemcsak átszellőzteti az egész tüdőt, hanem az általános vitálkapacitást is növeli. Azáltal, hogy a hasi szerveket is masszírozza, hozzájárul a megfelelő emésztéshez és a kiválasztáshoz. Nyugtató, csillapító hatása van, ezért a jógagyakorláson kívül más élethelyzetekben is érdemes alkalmazni. Megnyugtatja a vegetatív idegrendszert. Szabályozza a szívritmust. Mindezeken túl pedig egy olyan meditatív állapot elérését kelti életre, ami segít megérkezni és a jelenben lenni.


Egy kedves indiai barátom szerint: „Amikor belélegzel, a Teremtő erejével töltődsz fel. A kilégzés pedig azt a szolgálatot jelképezi, amit Te a világnak teszel.” (Nischal Ghale)


Személyes élményeim igazolják, hogy ha egy napi tevékenységlistánkon mindössze annyi áll, hogy tudatosan lélegezzünk, akkor az a nap számos áldást hoz majd. Nemcsak, hogy kedvesebbek leszünk, de elengedjük mindazokat a dolgokat, amit nem tudunk irányítani. Produktívak, de ugyanakkor nyugodtak leszünk. És ami az egyik legszebb, hogy könnyebben tudunk a szívünkre hallgatni.


No comments:

Post a Comment